Nagyatád Ironman

TL; DR: IronMan lettem! 🏊‍♀️🚴‍♀️🏃‍♀️
Ehhez a címhez úszni kell 3,8 km-t, kerékpározni 180 km-t majd ezek után futni egy maratont. Igen, egy nap alatt. Igen, közvetlenül egymás után. 13 óra 17 perc alatt sikerült ezt a 226 km-t teljesíteni Nagyatádon.

Előzmény: Tavaly ismerkedtem meg a triatlonnal, miután egy barátnőm mesélt arról, hogy a bátyja Ironman-t csinál, és ők a nővérével besegítettek egy-egy szakaszra, váltóban teljesítve a versenyt. Megtetszett a cím, így utánanéztem, hogy is működik ez. Az úszással nincs különösebb problémám, bringám akkor még nem volt, viszont félmaratont már futottam párat. Szereztem hát egy biciklit, a teljes táv azért elég hosszúnak tűnt még leírva is, szóval gondoltam megnézem a felét, ez volt tavaly Kaposváron. Megtetszett, így idén a teljes eXtremeTour-nak nekifutottam, kezdve a fehérvári olimpiai távval, majd Kaposváron egy féltáv ismétléssel, végül pedig a teljes IronMan-nel.
Nagyatád: Most először volt külön helyen számomra a két depó, a kapott zacskók sokat segítettek a rendszerezésben, mivel előre bepakoltam a különböző számokhoz a ruhákat és frissítőket, szombaton felkelés után 5 perccel pedig már a hajam is be volt fonva (köszi anya!), arra jutottam, hogy magamhoz képest egész összeszedett vagyok és talán nem az utolsó pillanatban fogok mindenfélével kapkodni. Az úszás nagyon tetszett Gyékényesen, gyönyörű két körös pálya, kellemes vízhőfok, a tervezett 70 perc körüli úszásidőhöz mondjuk nem volt képem beverekedni magam a kiemeltek és veteránok közé a szárazföldön, így inkább kicsit hátrébbról indultam és a vízben mentem előre lábvizeket keresve. Az első körön szépen haladt is a dolog, a második kört viszont szinte végig egyedül úsztam, mert nem találtam már befogható versenyzőt magam előtt. A második kör befejezése közben az járt a fejemben, milyen kár hogy máris vége, 69 percnél indultam az első depóba, ez utazótempó volt. Bringára 25km/h-s átlagot terveztem, ez hamar kiderült hogy alulbecslés volt a Recikli Műhely gépéhez mérve, úgyhogy stratégiát váltva, pulzus alapon mentem tovább. A hosszú szakasz szép kilátást és jó útminőséget tartogatott, kedvem lett volna a mellettem elsuhanók után indulni, de tudtam, hogy a futás húzós lesz, így kialakult a mantra: Mi a cél? A teljesítés. Mit kell ehhez csinálni? Végigmenni megfontoltan. Kell-e sietni? Nem. (A szintidőn már itt bőven belül voltam.) Kb. 15 km-nél szembe jött az aszfalton egy zacskónyi sótabletta, gondoltam is hogy ez valakinek nagyon hiányozni fog a bringán, majd a második frissítésnél arra lettem figyelmes, hogy az első óta én is elhagytam valahol a sajátjaim. Nem esett jól a gondolat, gyors fejszámolás, hogy ha véletlenül apánál lesz a tartalék, akkor is az első kiskörig kimarad, és ekkor már kezdett meleg lenni, de ha a kocsiban van az még plusz egy kör, az utóbbi valósult meg. Innentől elkezdtem dupla adagban pótolni, lehet ez is közrejátszott, hogy a futás felénél megadta magát a gyomrom. Egyébként bármilyen sport előtt és közben bír a gyomrom szinte mindent, kivéve a futást, ez azért okozott némi problémát a hétvégén is. Végül az optimális tervezettnél majdnem egy órával sikerült jobbat bringázni, a null kilométeres könyöklő pedig annyira el lett találva, hogy többször imába foglaltam a srácok nevét a 180 km alatt. A kiskör útminőségét inkább nem kommentálnám, fogalmazzunk úgy, hogy nem virsligumihoz van kitalálva. A második depóban sokat szüttyögtem, de csak sikerült elindulni „futni”, itt a terv pulzuskontrollos futómozgás volt minél tovább fenntartva. Ezt egészen félmaratonig sikerült is tartani, ahol az említett gyomor úgy döntött nincs ekkora folyadékmennyiséghez szokva és többet nem szeretne befogadni, szóval két kör sokat sétálós kocogás következett. Az UTH nagyon jó gyakorlás volt a távra, nem igazán éreztem a verseny során holtpontot, eszembe sem jutott kiszállni. A bringán valamiért a bal stopli nagyon megnyomta a talpam, eléggé fájt a táv felétől, illetve a futásnál éreztem, hogy gyalázatos a tempó, de legalább haladok előre. Hihetetlenül jól esett a tudat, hogy a kör elején Zsuzsanna Kanizsáné AntalGábor Kanizsa és Lipták Gergely vár, ez úton is köszönöm az Ensport csapatának a jeget és hogy Dusi és Szandi (ImreSzandi edzői oldala) valamivel minden körben megnevettettek, illetve a kedves ismeretlennek aki rám szólt a hatodik körben, hogy ne sétáljak még ha lassan is de menjen a kocogás. Jó volt látni az ismerős arcokat, pacsizni a pályán. Fogyott a táv szépen, és a végére az idő is kezdett elviselhetőbbé válni. Bár figyelmeztettek előző nap, hogy óvatosan kell locsolni magunkat a futás közben, mert vizes cipőben maratont futni jó pár vízhólyaggal gazdagít, ez persze akkor ugrott be mikor az első fissítőpontban teljesen elázott, de piros pont az Asicsnak, hogy semmi különbség nem volt a szárazhoz képest, egy darab vízhólyag nem jutott szerencsére. Nem fáztunk a hétvégén az biztos, nálam abszolút igazolódott a tökéletes frissítő vs. elsőbálozó meme 😃 Mindenesetre eljutottam a befutóig nagyobb megzuhanás nélkül, majd végigsprintelve a gyepszőnyeget, lepacsizva mindenkivel a soron sikerült rossz kapuba érkeznem, a váltósokhoz befutnom 🤣🤣 A fotós lélekjelenlétét ez úton is köszönöm, visszaküldött az egyéni kapuba szalagot átszakítani, mégsem járja hogy ne legyen befutófotó alapon  Szóval az első IronManemen kétszer is célba értem!
Idén a „csapat nélküliek” mint jómagam is, lehetőséget kaptak a 30. évforduló alkalmából alakult ExtremeMan Clubhoz csatlakozni, és meglepetésként gyorsan elhoztuk a csapat OB első helyet a nőknél, minden triatlonverseny tartogat valami meglepetést 😃
Köszi mindenkinek a szurkolást és segítséget, helyszínen vagy távolról! ☺️☺️

X
%d bloggers like this: